2008. december 8., hétfő

Pufóka kalandjai a Kilória Birodalomban

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kislány, akit Pufókának hívtak.
Nevét onnan kapta, hogy olyan aranyosan gömbölyded formával áldotta meg a sors és a jó étvágya. Kislányként már egész galambocskákat kebelezett be és imádta a kakaós csigát.
Ez a szenvedély lassan egyre nagyobb kisgömböccé varázsolta őt.
Aranyos kis hurkák jelentek meg az egész testén, de ez ekkor még nem zavarta őt, mert egy nagyon szeretetreméltó kisember volt és egy ideig nem is került játszópajtásai gyermekien őszinte-gonoszkodó megjegyzéseinek kereszttüzébe.
Ám ez, ahogy nőttön-nőtt, sajnos megváltozott.Megkapta az első ráaggatott jelzőket, a Dagit, a Ducit, a Puffancsot amik már könnyet csaltak szemébe és szomorúságot a szívébe.
Amint szabad akarata lehetővé tette, úgy döntött, nem lesz többé a kis Dagi, nádszálvékony, darázsderekú hercegnő válik belőle. Ennek érdekében fájó szívvel utasította vissza a kedvenc ételeit és helyettük fűrészpor-ízű falatokat nyeldesett, könnyei kíséretében.
Az eredmény nem is maradt el !
Ám a társai, mintha észre sem vették volna a nagy változást, továbbra is a "becenevein" szólították. Gondolta Pufóka, hogy akkor viszont rá is kell szolgálni eme nevekre, s bepótolt minden finom falatot, amitől addig megfosztotta magát.(Sőt, még többet is, hiszen annyit éhezett szegényke...)
Ahogyan érett lánykává serdült és már másképpen tekintett a fiúcskákra, ismét megpróbált leszámolni a gömböc-léttel.
S ez így megy a mai napig is, nagyobb gömböcből kisebb, majd még nagyobb, rémület és fejvesztett újabb próbálkozások követik egymást az idők végtelenségéig.
Vagy mégsem, az akaraterő diadalmaskodni tud majd a sötét Kalória Birodalomban ?
Pufóka most újabb harcba menetel a sötét erők ellen, felvértezve varázsfüvekkel és jótanácsokkal.
A kalandok tehát folytatódnak, de az már egy másik mese fonalát gombolyítja majd.
Amennyiben kíváncsiak vagytok, hogy hősnőnknek sikerül-e megvívni harcát, akkor kövessétek figyelemmel eme oldalt.

Nincsenek megjegyzések: