
2009. január 1., csütörtök
2008. december 17., szerda
"Honeylord"átka avagy a mézes rémálom

A karácsonyi ráhangolódás jegyében úgy döntöttem, hogy sütök egy adag mézeskalácsot.
Azt még akkor nem tudhattam, hogy ez a tevékenység horror filmbe illő jelenetekkel tarkított lesz.
Naivan kiválasztottam egy tutinak kikiáltott receptet, mely tésztájának összeállítása gyermekjáték. Viszont a végeredmény, amit kaptam, az egy puha, lágy, korántsem gyújtható és legfőképpen nem szaggatható anyag lett.
Ekkor még rendkívüli türelmet-hozzám képest-tanusítva próbáltam elhessegetni a közeledő viharfelhőket és ennek jegyében keményebbre varázsoltam a tésztát.
Büszkeség feszítette keblemet, hogy lám, ezt is megoldottam. Valószínű, hogy ezzel a modorral vívtam ki minden mézeskalácsok istenének, "Honeylordnak" a haragját, mert hamarosan lesújtott rám hatalmas mézeskalács korbácsával.
A szaggatási művelet végén, mikor a sütőlemezre szerettem volna tessékelni figuráimat, ért a döbbenetes felismerés, miszerint valaki amíg egy percre kiszaladtam, pillanat ragasztóval a deszkára rögzítette a holdacskáimat, csillagaimat, fenyőfáimat. Másképpen nem történhetett !
Mérhetetlen önuralommal-hozzám képest- felkapargattam a figurákat, aminek természetesen az lett a vége, hogy teljesen eldeformálódtak a nagy cincálásban.
Sebaj, újra összegyúrtam a tésztát,- mert velem semmilyen "Mézesúr" ne packázzon !
Ezek a figurák már legalább megütötték a felismerhetőség szintjét.
Legnagyobb uruk persze a sütésnél is kontárkodott és jól odaperkelt alájuk.
Bosszúját azonban rajtam teljesítette be, amikor az utolsó tepsi harangot pecáztam ki a sütőből.
A megátkozott tepsi úgy megégette az ujjbegyem, hogy azzal a lendülettel szállt ki a kezemből, földre érkezése előtt pár fordulatot bemutatva. A kis harangok persze virgoncan szálltak és pörögtek a levegőben mielőtt a földön és a tűzhely mellett landoltak volna.
Azt gondoltam, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, de tévedtem !
Ugyanis még hátra volt a díszítési hadművelet, amit szintén nagy siker koronázott.
A "Mézisten" úgy gondolta még egy fricskát elvisel még a már enyhén megtépázott idegrendszerem.
Így nem engedte, hogy jó kemény legyen a cukormáz és jót nevetett rajtam mézeskalács angyalai és krampuszai körében, mikor látta, hogyan folyik le a máz, a figurák oldalán.
Ekkor már bevallom kis sírógörcs kerülgetett, de ekkor jött a felmentő sereg és segítségével mentettem, mi menthető.
Találkozunk még "Honeylord " ! ( Holnap újra sütünk. )
Ezt a történetet az én kedves unokatestvéremnek, Szilvinek ajánlom.
2008. december 13., szombat
Jaj, de zabos vagyok ma !
ZaboskaTudom, hogy millió zabos süti és keksz recept repked már a világhálón, én is kipróbáltam közülük néhányat, majd amelyiket a legjobbnak találtam, azt kicsit saját képemre, ízlésemre formáltam, itt-ott elvettem és hozzáadtam, így megszületett az én zaboskám.
A mennyiségeket többnyire pohár mértékegységben adom meg, itt egy pohár=2,5 dl.
Hozzávalók:
-2 pohár teljes kiőrlésű búzaliszt
-1 pohár finomliszt
-0,5 pohár zabkorpa
-1 pohár zabpehely
-1 pohár cukor, mely lehet barna is
-1 nagy kanál méz
-20 dkg margarin
-2 db egész tojás
-1 csomag vaníliás cukor
-2 teáskanál gyömbérpor
-1 teáskanál őrölt fahéj
-1,5 teáskanál szódabikarbóna
-egy csipet só
-egy nagy marék mazsola
-rumos tea a mazsola beáztatásához
-egy evőkanál kókuszreszelék
Elkészítése:
Az egyik tálban a margarint habosra verem a cukorral, a vaníliás cukorral, a tojással, a mézzel.
A másik tálban elkeverem a liszteket, a korpát, a pelyhet, a kókuszreszeléket, a szódabikarbónával és a fűszerekkel.
Majd az előzőleg beáztatott mazsolát hozzáteszem a cukros masszához.
Ezt követően a két tál tartalmát elegyítem.
Jó kemény, masszív tésztát fogunk kapni. Abban az esetben, ha nem állna össze, akkor pici tejjel lazíthatjuk.
Vizes kézzel golyókat formázok, majd kilapítom a tenyerem között, és már ülhetnek is be a sütőpapírral bélelt tepsibe.
Előmelegített sütőben közepes lángon sütöm, és vigyázni kell, mert viszonylag gyorsan megpirul a zaboskák arca.

Most már nem is vagyok olyan zabos !
2008. december 8., hétfő
Pufóka kalandjai a Kilória Birodalomban
Nevét onnan kapta, hogy olyan aranyosan gömbölyded formával áldotta meg a sors és a jó étvágya. Kislányként már egész galambocskákat kebelezett be és imádta a kakaós csigát.
Ez a szenvedély lassan egyre nagyobb kisgömböccé varázsolta őt.
Aranyos kis hurkák jelentek meg az egész testén, de ez ekkor még nem zavarta őt, mert egy nagyon szeretetreméltó kisember volt és egy ideig nem is került játszópajtásai gyermekien őszinte-gonoszkodó megjegyzéseinek kereszttüzébe.
Ám ez, ahogy nőttön-nőtt, sajnos megváltozott.Megkapta az első ráaggatott jelzőket, a Dagit, a Ducit, a Puffancsot amik már könnyet csaltak szemébe és szomorúságot a szívébe.
Amint szabad akarata lehetővé tette, úgy döntött, nem lesz többé a kis Dagi, nádszálvékony, darázsderekú hercegnő válik belőle. Ennek érdekében fájó szívvel utasította vissza a kedvenc ételeit és helyettük fűrészpor-ízű falatokat nyeldesett, könnyei kíséretében.
Az eredmény nem is maradt el !
Ám a társai, mintha észre sem vették volna a nagy változást, továbbra is a "becenevein" szólították. Gondolta Pufóka, hogy akkor viszont rá is kell szolgálni eme nevekre, s bepótolt minden finom falatot, amitől addig megfosztotta magát.(Sőt, még többet is, hiszen annyit éhezett szegényke...)
Ahogyan érett lánykává serdült és már másképpen tekintett a fiúcskákra, ismét megpróbált leszámolni a gömböc-léttel.
S ez így megy a mai napig is, nagyobb gömböcből kisebb, majd még nagyobb, rémület és fejvesztett újabb próbálkozások követik egymást az idők végtelenségéig.
Vagy mégsem, az akaraterő diadalmaskodni tud majd a sötét Kalória Birodalomban ?
Pufóka most újabb harcba menetel a sötét erők ellen, felvértezve varázsfüvekkel és jótanácsokkal.
A kalandok tehát folytatódnak, de az már egy másik mese fonalát gombolyítja majd.
Amennyiben kíváncsiak vagytok, hogy hősnőnknek sikerül-e megvívni harcát, akkor kövessétek figyelemmel eme oldalt.
Amennyiben kíváncsiak vagytok, hogy hősnőnknek sikerül-e megvívni harcát, akkor kövessétek figyelemmel eme oldalt.
Kérsz egy nyaklevest ?
Nem, nem akarok senkit bántani,csupán méltatni az olykor igazságtalanul mellőzött és
lenézett kacsa aprólékot.

Hozzávalók 6 főre:
- legalább 60 dkg kacsanyak de lehet több is
- 2 fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 nagy szál sárgarépa
- 1 nagy szál petrezselyem gyökér
- 1 db piros kápia paprika
- 2 szem paradicsom
- 2 db burgonya
- egy közepes zeller
- egy közepes karalábé
- 6 db csiperke gomba
- pár rózsa karfiol
- 1 csokor petrezselyemzöld
- fűszerek:egész feketebors, szegfűbors,szerecsendió,só,ételízesítő
Elkészítése:
Rendkívül egyszerű, a nyakat hideg vízben teszem fel, amibe teszek sót, mellérakom a vöröshagymákat és a fokhagymákat, amíg le nem habozom teljesen, addig semmi mást nem teszek bele.
Habozás után hozzáteszem a fűszereket,kb. 10 szem bors, 2 nagy szem szegfűbors, kis reszelt szerecsendió.Amikor a hús már háromnegyedes puhaságú, akkor teszem hozzá a zöldségeket,
kivéve a karfiolt, azt csak az utolsó 10 percben.Szükség és ízlés szerint mehet bele ételízesítő.
Én most házi csiga tésztával tálaltam, de nem vész össze a nyak más tésztafélességel sem.
Kérjetek és adjatok ti is nyaklevest!
lenézett kacsa aprólékot.
Ne legyünk hát gasztro-sznobok, éljen a szárnyas aprólék !
Én most a nyakából levest készítettem, és melegen ajánlom mindenki szíves figyelmébe!

Hozzávalók 6 főre:
- legalább 60 dkg kacsanyak de lehet több is
- 2 fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 nagy szál sárgarépa
- 1 nagy szál petrezselyem gyökér
- 1 db piros kápia paprika
- 2 szem paradicsom
- 2 db burgonya
- egy közepes zeller
- egy közepes karalábé
- 6 db csiperke gomba
- pár rózsa karfiol
- 1 csokor petrezselyemzöld
- fűszerek:egész feketebors, szegfűbors,szerecsendió,só,ételízesítő
Elkészítése:
Rendkívül egyszerű, a nyakat hideg vízben teszem fel, amibe teszek sót, mellérakom a vöröshagymákat és a fokhagymákat, amíg le nem habozom teljesen, addig semmi mást nem teszek bele.
Habozás után hozzáteszem a fűszereket,kb. 10 szem bors, 2 nagy szem szegfűbors, kis reszelt szerecsendió.Amikor a hús már háromnegyedes puhaságú, akkor teszem hozzá a zöldségeket,
kivéve a karfiolt, azt csak az utolsó 10 percben.Szükség és ízlés szerint mehet bele ételízesítő.
Én most házi csiga tésztával tálaltam, de nem vész össze a nyak más tésztafélességel sem.
Kérjetek és adjatok ti is nyaklevest!
2008. december 6., szombat
Variációk gyümölcskenyérre 2.
Úgy tűnik, a kagyló már feni rá a "fogait" !



Nos, bemutatom a nekem szimpatikusabb, és ízletesebb variációt, nem kisebbítve a másik
erényeit.
Hozzávalók:
-15 dkg cukor
-15 dkg margarin
-5 db tojás
-25 dkg liszt
-fél csomag sütőpor
-20 dkg aszalt gyümölcs(ebbe most datolya, mazsola és papaya került)
-10 dkg apróra tört mogyoró
-5 dkg apróra tört dió
-1 citrom reszelt héja
-rumaroma
Az elkészítési módja kísértetiesen hasonló a másikhoz, de leírom, mert van némi eltérés.
A margarint kikevertem a cukorral és az egész tojásokkal.
A lisztbe kevertem a sütőport és a reszelt citromhéjat.
Az aszalt gyümölcsöket lisztben megforgatva( rumba való áztatás után) beletettem a cukros masszába, majd a mogyorót és a diót is.
A két tál tartalmát elegyítettem, majd kikent formába öntöttem.
Ebből kétszer olyan nagy kenyér lett, mint az előző recept mennyiségéből.
Ebből következik, hogy a sütési idő is kitolódik kb.50-55 percre.

És hammmm.....
Variációk gyümölcskenyérre

Új szerzeményem, a püspökkenyér forma.
Ennek okán beteges kényszert éreztem arra, hogy gyorsan felavassam,
s rögvest két különböző kenyérrel.
Ennek az új "szerelemnek" a kezdetéről írok és illusztrálok.
Illatos gyümölcskenyér
Hozzávalók:
-15 dkg liszt
-13,5 dkg vaj vagy margarin
-12,5 dkg cukor
-3 db tojás
-fél tasak szárított élesztő
-rum vagy rumaroma
-fél narancs és fél citrom reszelt héja
-20 dkg aszalt gyümölcs(én ebbe csak datolyát,mazsolát tettem)
-8 dkg apróra tört mogyoró(természetesen az édes)
-őrölt fahéj,szegfűszeg,szerecsendió (egy-egy csipet)
Elkészítése:
Kezdtem az aszalt gyümölcsök rumos teába áztatásával, majd minden dühömet levezetve a mogyoró apróra törésével.
A cukrot kikevertem a margarinnal,a tojások sárgájával.
A lisztbe belekevertem a szárított élesztőt és a reszelt citrom-, illetve narancshéjat.
Felvertem a tojások habját, majd a cukros masszába belekevertem a lisztben megforgatott mogyorót, illetve aszalt gyümölcsöket, majd a fűszereket.
Ezután elegyítettem a cukros masszát a lisztes keverékkel, s végül belekevertem finom mozdulatokkal a kemény tojásfehérjét.
Alaposan kivajazott, lisztezett formába kanalaztam, s kb. 35-40 percig sütöttem, tűpróbával.
Íme, az eredmény:

Vélemény:
Elég tömör tésztát kaptam, nem kelt meg úgy, ahogyan számítottam, de ennek ellenére ízletesnek találtam.
De annyira nem,hogy megelégedjek ezzel a recepttel, tehát sütöttem egy másikat is.
Bevallom az jobban ízlett.Sokkal levegősebb,könnyebb lett a tésztája.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
